Szenzációsan kezdte, magabiztosan folytatta, végül megnyerte a nemzetek világbajnokságát a magyar horgászválogatott a bulgáriai Plovdivban megrendezett versenyen. A Csillag László, Csőregi Balázs, Magyar Gábor, Szákovics Imre, Szilvási Szilárd és Walter Tamás alkotta válogatotté az aranyérem 2016-ban!
A Szénási Béla szövetségi kapitány által vezetett csapat már a verseny előtti héten leutazott és elkezdte az edzést, részben a helyszín, részben a többi nemzet versenyzőinek felmérése érdekében. Bár a felkészülés során voltak olyan napok, amikor a rakós botokkal folytatott horgászat tűnt célravezetőbbnek, végül a matchbotoké lett a főszerep. A pálya végig kiegyenlített volt, a halak a több napja tartó etetés vagy a folyamatosan apadó víz miatt behúzódtak a meder közepére, így a szektorok szélére kerülő horgászoknak sem volt sokkal nagyobb esélye a jó eredményre, mint a középsőknek.
Az első versenynapon már látszott, hogy a pontyok és a kárászok fogják eldönteni az eredményt. Az olaszok különösen jól teljesítettek, míg az angol válogatott a vártnál kevesebb halat tudott fogni. A nap végi mérlegeléskor azonban kiderült: az első fordulót 12 ponttal a magyar válogatott nyerte. Magyar Gábor szektora első helyét szerezte meg, emellett még három darab szektor 2-es és egy szektor 5-ös helyezést sikerült elérni. Az olaszok összetettben 3 ponttal maradtak le, míg a harmadik helyről a csehek fordultak.
A második versenynapon a pontyok kevésbé haraptak, ami erősen látszott többek között az olaszok eredményein. Az angolok még időben taktikát változtattak, így két szektorban is magukhoz ragadták a vezetést. A magyar csapatban többen azt a megoldást választották, hogy amikor a pontyok, kárászok nem jöttek, apróhallal igyekeztek gyarapítani a fogott súlyt. Szákovics Imre elmondta, hogy klasszikus küszözést nem lehetett folytatni, mert az etetőanyag bedobásakor hatalmas busák jelentek meg a vízben, ezért csontival szórták folyamatosan a part menti részeket, és amikor nem volt a matchboton kapás, külön etetés nélkül fogták a küszöket. Ez a taktika értékes grammokat jelentett a mérlegeléskor, a nap végén a csapat minden tagja 6-os vagy jobb helyen állt. Az összesítés után a dobogó harmadik fokára az angol válogatott állhatott, az ezüstérem a csehek nyakába került, míg az aranyérmet a végig magabiztosan teljesítő magyar válogatott kapta.
„Kevés horgásznak adatik meg az, hogy világbajnoki aranyéremmel koronázhatja meg a pályafutását, ezért nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért a magyar válogatott tagjaként részem lehetett ebben. Ezúton is köszönöm a magam és a csapattársaim nevében a sok bíztatást és támogatást, amit a családtagoktól, ismerősöktől és a sporttársaktól kaptunk, mert segített kitartani és koncentrálni a verseny izgalmakkal teli hetében” – nyilatkozta a verseny végén Szákovics Imre.
- Dátum: 2016. szeptember 26.