Szeptember 4-én zárult le a 2016. évi Magyar Egyéni Horgászbajnokság. A szegedi elődöntő 3 fordulójának eredménye alapján mérte itt össze a tudását a legjobb eredménnyel továbbjutó 40 fő. A döntőben 4 forduló alapján dőlt el a bajnoki cím sorsa, illetve a válogatott keret összetétele, hiszen a ranglistán 3-szoros szorzóval számított ez a verseny. Így itt hirdették ki annak a 10 horgásznak a nevét is, akik 2017-ben Magyarországot képviselhetik az Európa-és világbajnokságon.
Szákovics Imre így foglalta össze az OEHB döntő tapasztalatait:
Az elődöntőből 5. helyen kvalifikáltam magam, így a cél egyértelműen az élmezőnyben maradás volt. A Szegeden szerzett 3 db szektor 2. helyezésemet a döntőben 2 db 2. és 2 db 1. helyezés követte, vagyis a 7 forduló alatt 12,5 helyezési számot értem el. Ezzel az eredménnyel 2014 után ismét felállhattam a bajnoki dobogóra, igaz, most egy fokkal lejjebb, ezüst lett belőle!
Köszönöm csapattársaimnak, Magyar Gábornak és Magyar Balázsnak a közös munkát és a sok segítséget, nélkülük nem sikerült volna ez a szép eredmény!
- Dátum: 2016. szeptember 6.